Elkészítés
Mossuk meg, és vágjuk ujjnyi szeletekre a burgonyát. Tegyük egy lábos hideg vízbe, sózzuk meg, és forraljuk fel a vízzel együtt, majd vegyük lejjebb a lángot, és főzzük 15 percig. Amíg a krumpli fő, elkezdhetjük sütni a halat. A sörtésztához keverjük össze a száraz hozzávalókat, majd öntsük hozzá a sört, és keverjük selymesre a mixet - ügyeljünk, hogy ne legyen túl folyós. Vágjuk fel a halat, és lisztezzük be a szeleteket. Közben megfőtt a krumpli, szűrjük le, töröljük át, és olajban süssük félkészre. A halakat bepanírozzuk, és egy lefedett serpenyőben olajban kisütjük. Két-három perc alatt készre fognak sülni, közben egyszer fordítsuk meg őket. Amíg a krumpli és a hal sülnek, aprítsuk fel az uborkát és a kapribogyót, és keverjük össze a majonézzel, petrezselyemmel és sóval, majd facsarjunk rá egy kis citromlevet. Közben el is készült a fish & chips: a krumplit és a halat itassuk fel egy papírtörlővel, ízlés szerint fűszerezzük, és tálaljuk. Jó étvágyat!